Miskolci Földmérő Napok

Miskolci Földmérő Napok

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Mérnöki Kamara szervezésében az ez évi megyei Földmérő Nap február 26-án került megrendezésre, Miskolc Egyetemvárosban.

A konferencia hallgatóságának nagy többsége a megyében élő és dolgozó szakember volt. A technológiai információkat megelőzően a jogszabályi környezetről hallgattunk előadásokat Budapest Főváros Kormányhivatala Földmérési, Távérzékelési és Földhivatali Főosztály munkatársaitól. Az előadások sokszínűségének köszönhetően, a történelmi földméréstől kezdődően a napjainkban használatos technológiákról kaptunk információt, illetve a jövőbe tekintő technikai megoldásokról is szó esett. Ezen konferencia volt az első, amelyen a BAZ Megyei szakamberek részére tartottunk bemutatkozó előadást a Geodéta-NET -ről.